A gödör és a patak

 

A gödör lakhelye hegyekkel, völgyekkel, fákkal körbeölelt tisztás volt.
Messze a távolban, háta mögött biztonságot nyújtón hatalmas, erős hegy büszkéllet. Hósapkával a tetején szemlélte a világot.
A gödör nőtt, növekedett, mélyült. Emberek, állatok növények jöttek-mente körülötte és benne. Ki ki a maga lenyomatát benne hagyta.
Egyszer egy kislány benne felejtett egy üveggolyót. Ez lett a gödör kincse.

Telt múlt az idő, a gödör már nem tudott hova mélyülni tágulni. Figyelte a környezetet, hagyta hogy megteljék a külvilággal. Hagyta, hogy beledobáljanak különböző dolgokat. Hagyta, mert úgy érezte, így a jó, így kell történnie.. Ő ettől lesz jó gödör.
Nem vette észre, vagy nem akarta észre venni, hogy a sárt-szennyet is engedi-engedi magába. Mely kiszorította a szép, tiszta, őszinte érzéseket, dolgokat.
Elfelejtette, vagy a szenny elfeledtette vele a mélyén őrzött kincset. Is. Rég nem emlékezett már rá!
Elérkezett az az idő, mikor ébredezett. Érezte, de igazán nem tudta megfogalmazni, hogy valami nagyon nem jó.
Ekkorra majdnem megtelt, de még a tetején volt egy kis üres hely, ide folyt folyt még bele sár.
Majd eljött a pillanat, mikor megtelt. Nem tudott többet befogadni.
Csöndben fuldoklott.
Tetején a sár kezdett megszilárdulni.
Alig-alig látható hajszál vékony repedéseken  jutott be és le hozzá kevés fény, mely még táplálta őt.

A Nap áldásos tevékenységének köszönhetően a hegy hósipkája megolvadt. Lassan-lassan csordogált nőtt, erősödött, ahogy jött lefelé, a hegy aljában erőtől duzzadó folyóvá érett, mely itt többfelé ágazott. Szétválva önmagától, ki-ki saját kalandját keresvén, hogy útjuk végén ismét eggyé összeálljanak, s megosszák egymással történetüket, tapasztalatukat.
Az egyik ág leért a tisztáshoz, szétnézett, vajon milyen izgalmakat, újdonságokat talál?
Elfolyt a fák, bokrok, majd a gödör mellett.
Büdösnek találta, fintorogva odébb csorgott, de egy nagy fa az útját állta. Kénytelen volt a gödrön át folyni, hogy folytassa útját.
Ahogy orrát befogva a gödörre ráfolyt, a gödörből mély sóhaj tört elő.
Kíváncsi lett, undorán felülkerekedett, megállt. Ki vagy mi lehet ott? Oda bent?
Bekopogtatott hát, hogy bekukkantson.
De a sárkéreg már nagyon erős volt. Nem engedett. Próbálta erőnek erejével behorpasztani a tetejét. Nem sikerült.
Taktikát váltott. Ha kívülről nem megy, hát megpróbálja belülről. Szépen lassan, a vékony repedéseken át beszivárgott, várva hogy feloldódjon a kéreg.
Közben beszélgetett a gödörrel. Idejük bőven volt.
Gödör mesélt arról, hogy milyennek látja alulról a világot. A patak mesélt arról, hogy hóként hogyan tekintett le a világra. Megosztottak egymással rengeteg élményt, tapasztalást.
Ahogy a kéreg engedett, repedezett, majd eltűnt, előkerült a folyékony-képlékeny szenny, sár.
A patak látván a helyzetet, beleborzadt. El kezdett hullámaival, habjaival csapdosni. Először csak a gödör tetején, majd lassan lejjebb és lejjebb jutott.
Ahogy csapdosott, habzódott, mosta mosta ki a gödörből a szennyet.
Eme szent pillanatok egyikében a patak vízesés robajával és erejével beömlött, s ezzel kitolta maga előtt az iszapot, az üledéket.
A gödör hagyta, hogy a patak tiszta vízével, friss erős energiáival átjárja őt. Tisztulást, békét és nyugalmat hozván neki.
A gödör örömiben sírni kezdett. Könnyeivel még jobban feláztatta az alját, s ott megtalálta rég elfeledett kincsét.
Szabadsága első pillanatainak emlékére, hálából és köszönettel oda ajándékozta a pataknak.
A patak megköszönvén az üveggolyót örömteli szívvel csorgott tovább. Hol maga előtt görgetve, hol hullámain lovagoltatva a kincset.
Boldog volt, mert nem csak kapott, hanem adott.

2010. 12. 03.