ŐSZ, ahogy mi csajok megéltük

 

 

 

 

Andi:

váltakozva élem a boldogságot és a szomorúságot
ködös, nyirkos, esős, borongós volt az idő a héten, DE
élveztem
ebben a szomorúságos borongásban is megtaláltam a szépséget.
szerettem szomorúnak lenni, mert jó volt.
tudom ez nem hangzik normálisnak, de hát éljenek a hülyék! jelen esetben én!,
mert igenis VAN benne szépség.
és ez a jó benne
amikor az ember szomorú a szíve megnyílik! megnyílik ISTEN felé
ezt olvastam valahol,  és ezt is ÉLTEM

boldogság:
akkor is boldog voltam, amikor normál esetben más emberek rohadt szomorúak, rossz kedvűek.
én nem. csodálkoztam is magamon. hogy jéééééééé, bizonyos szituációk nemhogy letörnek, hanem nem érdekelnek, és csak úgy spontán boldog voltam.

példa: ezerfelé voltam szétesve munkailag, rohantam a-ból b-be. közben járt az agyam, no rossz kedvem is volt.
mentem az utcán, elmentem egy több emeletes régi bérház udvara előtt. odafele nem vettem észre, de visszafelé észrevettem, hogy a ház udvar belsejében hosszan elnyúlik befelé a növénnyel, fával-bokorral beültetett udvarbelső.
megálltam és rácsodálkoztam,hogy ÚRISTEN DE SZÉP VAGY!
és álltam és néztem és éreztem, hogy száll el a rosszkedvem. mert ÉSZRE és LÉLEKRE vettem. láttam IGAZÁBÓL az udvart, a maga egyszerű szépségével.

Niki:

Amit írtál az őszről, arról és is most gondolkoztam el először. Idén, néhány hete.

Annyira jó volt idén a nyár, hogy a vége felé felmerült bennem, vajon mi fog erőt adni ősszel és télen, amikor a napfény helyett a sötétet látja az ember reggeltől estig. Az esőt, havat, sarat.

Aztán rájöttem, hogy nekem mit jelent ez az időszak. Én a mélységét érzem az ősznek.
Tavasszal és nyáron a boldogságé, örömé, jókedvé a szerep. Az ember a sok fénytől és színtől szinte elbódul. Beszívja a külvilágot. Abban és annak él, amivel a természet elkápráztatja.
Ősszel pedig megéli a saját bensőjét, mert olyankor a természet időt ad arra, hogy magába forduljon. Hogy megélhesse önmagát. A nyugalmát vagy nyughatatlanságát. A saját csendjét. A gondolatait. Az érzelmeinek teljes mélységét. Befordul önmaga felé, és meglátja magában azt, amit tavasszal és nyáron nem volt "ideje" megtapasztalni. Ilyenkor a természet nem "nyomul" rá és árasztja el. És ezzel ki is tisztítja az érzékszerveket, hiszen a tél végével az ember szinte szomjazik újra a tavaszra... A fényre, az illatokra, a melegségre, a színekre...

És mivel az ember évről-évre más, mindig van új, amit észrevehet magában. Minden ősszel "van miért" önmagába forduljon és körbenézzen a saját lelkében.
Hát ezt élem én meg... :o)
De ne értsd félre, én is várom a tavaszt;o)